Mini torták


Kakaós piskótát sütöttem, vaníliás tejszínkrémmel és banánnal töltöttem meg. Kis tortákat vágtam, bevontam először a tejszínkrémmel, majd a színezett marcipánnal. A fehéreket nem marcipánnal, hanem fondant-nal vontam be. Saját készítésű marcipánvirágokkal és enyhén édes tejszínhabbal díszítettem.
Hozzávalók:
Tészta:
4 tojás sárgája
25 dkg porcukor
25 dkg liszt (benne 1 cs. sütőpor)
1 dl víz
0,5 dl olaj
csipet só
annyi kakaó, hogy sötétre színezze a tésztát
A sima piskóta eredetije itt:
A tojássárgákat kikeverjük a porcukorral, hozzákeverjük a vizet, az olajat, a sütőporos lisztet és a tojások (csipet sóval) kemény habbá vert fehérjét. 180 fokos sütőben megsütjük a tésztát.
A tejszínkrémhez:
Kb. 3 dl habtejszínt 1 cs. habfixálóval és 1 cs. vaníliáscukorral kemény habbá verünk, hozzákeverünk 3 ek. sűrű tejfölt és annyi cukrot, hogy az ízlésünknek megfelelően édes legyen. A tésztát kettévágjuk, megkenjük a tejszínkrémmel, rákarikázunk 2 banánt, még egyszer lekenjük a krémmel és rátesszük a tészta másik felét. Néhány órára hűtőbe tesszük, majd megfelelő kis kockákra vágjuk. A mini torták külsejét is vékonyan megkenjük a krémmel, majd egy éjszakán át a hűtőben tartjuk.
Színezett marcipánnal bevonjuk a kis kockákat. A fehéreket fondant masszával vontam be. Erről majd később írok, a fondant receptje itt.
Még korábban készítettem rózsákat, leveleket és kis virágokat a kiszúrószettemmel, színezett marcipánból. A fehér marcipánmasszát pasztával színeztem meg.
2 dl habtejszínt egy 1 cs. habfixálóval, kevés cukorral kemény habbá vertem, csillagcsőrös nyomózsákba tettem, ezzel díszítettem a mini tortákat, és "ragasztottam oda" a virágokat.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések