Képviselőfánk

Ehhez a sütihez égetett tésztát készítünk az alábbi módon:
2 dl vizet csipet sóval és 10 dkg vajjal felforralunk. Hozzáöntünk 20 dkg lisztet, és addig keverjük, míg a massza teljesen összeáll. Akkor lehúzzuk a tűzről és egyenként hozzákeverünk 5 egész tojást. Mindegyik tojással külön-külön alaposan elkeverjük a tésztát. Nyomózsákba töltjük és 4-5 cm-es halmokat nyomunk a sütőpapírral bélelt tepsire. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Az első 15 percben nem szabad kinyitni a sütő ajtaját! A fánkoknak ropogósra kell sülniük, ellenkező esetben rövid idő alatt megpuhulnak és nem lehet jól tölteni őket. Ebből a tésztamennyiségből 18 db kicsi fánk lett.
A krémhez 4 dl tejet csipet sóval és fél cs. vaníliáscukorral felteszünk főni. Közben 2 tojás sárgáját 12 dkg cukorral, a vaníliáscukor másik felével, 5 dkg liszttel és 1 dl tejjel kikeverünk. A forró tej felét beleöntjük, elkeverjük, majd a tojásos masszát a tejeslábasba visszaöntve a krémet sűrűre főzzük. Közben a 2 tojás fehérjéből csipet sóval kemény habot verünk. A habot beleforgatjuk a besűrűsödött tojásos krémbe, és még néhány percig főzzük.
A fánkok tetejét éles késsel levágjuk. A belsejük többnyire üreges lesz, amelyiknek nem, annak a belsejéből kézzel kicsípjük a tésztát. A kihűlt krémet nyomózsák segítségével a fánkokba töltjük. A tojásos krémre 2 dl tejszínből kevés cukorral felvert habot teszünk. A fánkokra visszatesszük a kalapjukat.

A süteményt el lehet készíteni habzsák nélkül is. Akkor a tésztából nedves kézzel golyókat formázunk, megsütjük. A belsejükbe kanállal kanalazzuk először a vaníliás krémet, majd a tejszínhabot.

Én a tészta formázásához jó minőségű habzsákot használtam, a krémhez és a tejszínhabhoz elég volt egy erősebb nejlonzacskó, aminek a levágott végébe kinyomócsövet illesztettem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések