Hamis marcipán

 
Ez a recept anyukámtól származik, még a nyolcvanas évek elejéről. 
Nem kell megijedni a sok cukor láttán, mert ez nem hagyományos süti, inkább csak bonbonszerű falatka, amiből 1-2 darab is elég. 

Hozzávalók:
70 dkg kristálycukor
1,5 dl tej
38-39 dkg liszt (fele rétesliszt, fele finomliszt)
25 dkg margarin
1 púpozott evőkanál kakaó
kevés zöld mandulaaroma

A tejben felfőzzük a cukrot egészen addig, amíg a cukorszemcsék teljesen fel nem oldódnak. Állandó keverés mellett belefőzzük a lisztet, addig főzzük, amíg hólyagos nem lesz. Ezután levesszük a tűzről és még melegen belekeverjük a margarint. Alaposan elkeverjük benne, míg teljesen fel nem olvad. Kettéosztjuk a masszát. A felébe belekeverjük a kakaót, a másik felét a mandulaaromával világoszöldre színezzük.
Tálcára alufóliát terítünk, majd a kakaós masszát vizes késsel rásimítjuk, a tetejét a késsel szép simára eldolgozzuk. Erre rásimítjuk a mandulás masszát. Ezt is szép simára elkenjük. Gyorsan kell dolgoznunk, mert a massza hamar megköt.
Hűvös, szellős helyen fél napig száradni hagyjuk, majd éles késsel kis kockákra vágjuk. Jól záródó dobozban sokáig eláll.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések