VKF! XXX. - Csokidoboz ajándékba



A Vigyázz-Kész-Főzz! pályázat XXX. fordulójának kiírása Chef Vikitől érkezett. A címe: Készítsünk ajándékot - a konyhából! Az téma nagyon megdobogtatta a szívemet, hiszen így a kedvencemmel, a csokoládéval dolgozhatok kedvemre, ráadásul ajándék céllal.

Csoki dobozkát készítettem, benne meglepetéssel.

Kukkantsunk bele!


A dobozkába színes marcipán figurákat rejtettem.


Az alábbi eszközökkel dolgoztam:
Ajándékdoboz kiöntőforma:

Tengeri állatok kiöntőforma:

Ezek a formák hobbiboltban kaphatók és eredetileg gipszkiöntőformák, de ez engem cseppet sem zavart. Ez esetben csokoládé és marcipán formázására szolgáltak.
A csokidoboz kiöntése nem nagyon könnyű művelet, kis gyakorlat kell hozzá. Elsőre nem biztos, hogy sikerül, de ne csüggedjünk, a tapasztalat meghozza a kívánt eredményt.
A dobozkához 20 dkg Party bevonócsokit használtam, tapasztalataim szerint ez a csoki tökéletesen megfelel erre a célra. Gőz fölött felolvasztottam, majd beleöntöttem a doboz aljának külső sablonjába, belenyomtam az alsó rész belső sablonelemét is. Ki kell tapasztalni, hogy mennyi csoki kell ahhoz, hogy éppen kitöltse a formát. Összepattintottam a két elemet. Ugyanígy jártam el a dobozka tetejével is. 4-5 óra állás után (szobahőmérsékleten) már el lehet kezdeni szétszedni a formát. Lassan, óvatosan kell egyre több levegőt engedni a csoki és a forma közé. Amikor kivettem a csokit, már csak nejlonkesztyűvel fogtam meg, mert az ujjlenyomat meglátszik rajta. A formán túli részeket késsel finoman le kell faragni. Már többedszer felolvasztott csokit használtam, "új" csokival szebb, fényesebb felület érhető el.


A marcipánok formázása viszont tényleg gyerekjáték. Azért választottam a tengeri állatos kiöntőformát, mert a kisfiam egyik kedvenc témája a tengerek és óceánok világa. Ezekbe a kicsi gipszkiöntő formákba csokit is lehet önteni, az étcsoki szépen formázható vele.
A marcipánmasszát jól átgyúrtam, ételfesték-pasztával megszíneztem különböző színekre. Kis golyókat készítettem, jól belenyomtam a formába. Szépen kiemelhetők, másnapra megszáradva a dobozkába rejthetők.

Túrós pogácsa


Hozzávalók:
60 dkg liszt
1 cs. szárított élesztő
3 tk. só
25 dkg túró
2 tojás sárgája
15 dkg vaj
2 ek. tejföl
kevés tej
A tetejére:
5 dkg reszelt sajt

A lisztben elkeverjük a porélesztőt, majd az összes hozzávalóból összeállítjuk a tésztát. Fél óra pihentetés után lisztezett deszkán kb. 2 cm vastagra nyújtjuk. Tetszés szerinti formára szaggatjuk, a pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük.


A pogácsák tetejét megszórjuk reszelt sajttal.


180 fokos sütőben 20-25 perc alatt aranyszínűre sülnek. A túró miatt belül szaftos, a sajt miatt kívül ropogós pogácsákat kapunk.

Barackhabtorta felnőtteknek



Magam is meglepődtem, hogy milyen gyorsan elkészült ez a torta. Az ötlet Dr. Oetker tortáskönyvéből származik, sok módosítással. Sütés nélkül készíthető gyümölcsös finomság. Alkohol nélkül gyerekeknek is finom csemege lehet.

Hozzávalók:
20 dkg félkeserű csokoládéba mártott ostyarolád (Aldiból)
5 dkg csokis Kelloggs kukorica- vagy rizspehely
10 dkg vaj
nagy doboz őszibarackkonzerv (kb. 50 dkg)
fél zacskó instant zselatin
3 ek. ízben harmonizáló likőr (nálam őszibarack)
10 dkg sárgabaracklekvár
5 dkg porcukor
2 cs. vaníliáscukor
4 dl habtejszín
csokilapkák

Az ostyarudakból 12 db-ot félreteszünk, a többit a rizspehellyel együtt aprítógépben durvára aprítjuk. A vajat felolvasztjuk, összekeverjük az ostyás keverékkel. 24 cm-es kapcsos tortaforma aljára fóliát terítünk, kanállal egyenletesen belenyomkodjuk, elsimítjuk a masszát. A szélét kirakjuk az ostyarudakkal, rányomkodjuk, majd fél őszibarackokat fektetünk a tetejére. Hűtőbe tesszük. A zselatint  feloldjuk a likőrben, elkeverjük benne a porcukrot, a lekvárt és 1 cs. vaníliás cukrot. Ha gyerekeknek készítjük a tortát, a likőrt helyettesítsük a barackbefőtt levével. 2,5 dl tejszínt habbá verünk, összekeverjük a lekváros-likőrös keverékkel. Rákenjük a tésztára, és legalább 2 órára a hűtőbe tesszük.
A díszítéshez a tortát kirakjuk a maradék őszibarackkal, a maradék tejszínhabot a másik csomag vaníliáscukorral felverve habrózsákat nyomunk a tetejére, csokilapocskákkal díszítjük.







Mézeskalács











Nem nagyon szoktam Karácsonyra mézest sütni, és még csak az okát sem tudom. Valahogy mindig kimaradt. Nálunk a beigli a nyerő, abból készül 8 rúd legalább. Amikor azonban megláttam Moha remekműveit, arra gondoltam, ezúttal nálunk sem marad ki a sorból az illatos mézes süti.
A kislányom iskolájában Adventi vásár lesz, oda visznek a szülők süteményeket. Azokat eladják, a bevételt jótékony célra ajánlják fel. Itt van tehát az alkalom, hogy a nemes cél érdekében kipróbáljam, nekem hogy sikerül a dolog.
Moha mézes receptjét használtam. Nagyszerű a tészta, könnyű vele dolgozni. A legközelebb azért kicsit kevesebb szódabikarbónát teszek bele, mert egy picit felpúposodott.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
1 tk. szódabikarbóna
3 tojás
20 dkg porcukor
fél zacskó mézes fűszerkeverék (Kotányi)
reszelt citromhéj
12,5 dkg vaj
12, 5 dkg méz

A díszítéshez:
1 tojás fehérje
kb. 10-15 dkg porcukor
csipet só

A mézet és a vajat kis lángon összeolvasztjuk. A lisztben elkeverjük a fűszerkeveréket, a szódabikarbónát és a reszelt citromhéjat. A tojásokat és a porcukrot habosra keverjük. Kanalanként összevegyítjük a hozzávalókat, összegyúrjuk a tésztát. Ragacsos masszát kapunk, amit lefedve a hűtőben pihentetünk egy éjszakán át. Másnap lisztezett deszkán átgyúrjuk, kb. 3 mm vastagra kisodorjuk, tetszés szerinti formákkal szaggatjuk, 180 fokos sütőben 7-8 perc alatt megsütjük. Ne süssük túl, ha elkezd pirulni a teteje, már jó. Finom puha süteményt kapunk, kihűlés után lehet díszíteni.
A mázhoz a tojásfehérjét a csipet sóval kemény habbá verjük, beleszitáljuk a porcukrot. Tovább verjük a habot, nagyon keménynek kell lennie. A hozzáadandó porcukor mennyisége függ a tojás nagyságától. Ne legyen a massza túl sűrű, mert akkor nehéz lesz mintázni.


A mintát a képen látható írókával készítettem. A habot belekanalaztam az írókába, a végét lezártam, majd kidíszítettem a sütiket. Ilyen eszköz híján nejlonzacskó sarkába is kanalazhatjuk a habmasszát, akkor csomót kötünk a zacskóra, pici lyukat vágunk a végén és már díszíthetünk is.

A habmassza egyik felét kék ételfestékkel világoskékre színeztem.




Krémes-almás süti



Ez egy nagyon finom sütés nélkül készült édesség, Trinity szuper receptje alapján készült. Egyszerűen összeállítható, problémát egyedül a türelmetlenségünk okozhat, hiszen célszerű egy éjszakát pihentetni a sütit, amíg a keksz megpuhul. Konyhában sündörgő csemeték beállításával gyermekmunka igénybe vehető!

Hozzávalók:
12 db közepes alma
1 citrom leve
3-4 ek. cukor
64 db vajas keksz (Aldiból származik)
30 dkg mascarpone
4 dl tejszín
porcukor ízlés szerint
1 cs. vaníliás cukor
A tetejére:
kb. 8 dkg pirított, vágott mandula

Az almát meghámoztuk, lereszeltük, belekevertük a citrom levét, 3-4 ek. cukrot, fahéjjal ízesítettük. Addig pároltuk, amíg a levét elfőtte. A tejszínt habbá vertük, porcukorral és vaníliás cukorral édesítettük, belekevertük a mascarponét. A mandulát aprítógépben durvára daráltuk, teflonserpenyőben szárazon megpirítottuk.
25x30 cm-es tepsit alufóliával kibéleltünk. Az alját kiraktuk egy sor keksszel.


Rákentük először az alma, majd a tejszínkrém egynegyed részét.

Újra egy sor keksz következett, és így tovább. A negyedik sor keksz fölé az utolsó adag alma, majd a tejszínkrém került. Meghintettük a durvára vágott mandulával.

Jó étvágyat!!

Express croissant füstölt sajttal




Az Express croissant természetesen Limarától származik. Az elkészítés technikáját átvettem és nagyon köszönöm neki, hogy megtanított rá. A tésztát azonban a saját ízlésemre formáltam, kevesebb zsiradékkal, kevesebb élesztővel és cukorral készítettem. Íme az én változatom:

Hozzávalók:

70 dkg finomliszt
1 pohár natur joghurt
2 dl tej
1 tk. tengeri só
3 ek. cukor
2 tojás
4 dkg élesztő
18 dkg margarin

füstölt sajt a töltéshez

A tejet összelangyosítjuk a joghurttal, egy kis kanál cukorral, majd felfuttatjuk benne az élesztőt. A lisztben elkeverjük a sót és a maradék cukrot. Összeállítjuk a tésztát, beledolgozva még a 2 tojást is. Alaposan bedagasztjuk a tésztát, lefedve duplájára kelesztjük. Közben a hideg margarint lereszeljük.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, elfelezzük. Az egyik felét 8 egyenlő részre osztjuk, mindegyikből kb. 20 cm átmérőjű kört nyújtunk. Így lesz 8 darab köralakú tésztánk. Az első körre reszelt margarint szórunk. A margarinnal úgy kalkuláljunk, hogy összesen 14-szer fogunk belőle a tésztalapokra szórni. A második körlapot rátesszük, kicsit lenyomkodjuk. Újra reszelt margarint szórunk rá, majd még egy körlapot. Így haladunk a nyolcadik körlapig, arra már nem teszünk a margarinból. Az egészet egy nagy körré nyújtjuk, amit 12 cikkre vágunk. Mindegyik körcikkre egy darab füstölt sajtot teszünk, és a tésztát a szélesebbik végétől kezdve feltekerjük. Így járunk el a többi körcikkel is.
A tészta másik felét ugyanígy készítjük el, így 24 db croissant-unk lesz.
Sütőpapírral bélelt tepsire ültetjük a kifliket, majd duplájára kelesztjük őket.
180 fokos sütőben kb. 15 perc alatt szép pirosra sülnek.




A megsült kiflikkel óvatosan járjunk el, ugyanis elképesztően finom, illatos, szaftos, leveles és ropogós lesz. Nagy önuralomra lesz szükségünk ahhoz, hogy ne kezdjük el még forrón falatozni. Kicsit várjunk, míg meghűl! Jó étvágyat!

Lekváros rácsos


Ez egy nagyon egyszerű péksütemény, pillanatok alatt kész van és nagyon finom. Egy célszerszám szükséges hozzá, amivel a tésztába rácsot vágunk.

Hozzávalók:
mirelit leveles tészta
lekvár

A tésztát felengedjük, lisztezett deszkán kb. 2 mm vastagra nyújtjuk. Tetszés szerinti téglalapokat vágunk belőle. Lekvárral megkenjük a téglalapokat, kb. 1-1 cm a szélén maradjon szabadon.









A tészta egy részéből a képen látható eszközzel rácsozatot készítünk.

A rácsot kicsit széthúzzuk, és ugyanakkora téglalapokat vágunk, mint a lekvárral megkentek. Egymásra tesszük a tésztákat, a szélüket jól összenyomjuk.

180 fokos sütőben szép aranyszínűre sütjük.