A diós kocka három élete


Egyszerű süti három variációban, a család összes tagjának ízlését és még a korlátokat is figyelembe véve. Nevezetesen, gyermek ne kapjon alkoholt, ezért számukra csak a 3. variáció jöhetett szóba.
Diós piskóta Kiskukta nagyszerű vaníliakrémjével, a tetején díszítve és ízesítve ezzel-azzal.

Hozzávalók:
A tésztához:
6 tojás
12 dkg porcukor
18 dkg dió
6 ek. liszt
1 cs. sütőpor
csipet só
A vaníliás krémhez:
20 dkg porcukor
2 ek. víz
2 ek. tej
3 tojás (nálam 2 db nagyobb)
1,5 ek. liszt
1 tk. vaníliakivonat, vagy 1 cs. vaníliáscukor
20 dkg margarin

A 6 tojás sárgáját kikeverjük a 12 dkg porcukorral, a lisztben elkeverjük a sütőport. A tojásos keverékben elkeverjük a darált diót, a lisztes keveréket, 2-3 ek. vízzel hígítjuk, majd lazán beleforgatjuk a csipet sóval keményre vert tojáshabot. 180 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt (tűpróbáig) megsütjük.
A krémhez a 20 dkg porcukrot összekeverjük a többi hozzávalóval (kivéve a margarint), sűrűre főzzük, majd kihűtjük. A margarint felhabosítjuk, és összekeverjük a főzött krémmel. A krémet a kihűlt diós piskótára egyenletesen elkenjük.

Az első képen látható változatnak kb. 1 dl áfonyalikőrben áztatott aszalt áfonya került a tetejére.
A második képen lévőnek rumban áztatott mazsolával raktam ki a tetejét.
A következő képen pedig a gyerekeknek szánt változat, egyszerűen olvasztott csokival díszítve. A bevonócsokit gőz felett megolvasztottam, 1 ek. olajjal elkevertem, nejlonzacskó segítségével a süti tetejére csorgattam.

18 megjegyzés:

  1. Én a felső kettőből szeretnék, de csak mert nem enném el a gyerekek elől a nekik valót... :D

    VálaszTörlés
  2. Én mind a háromból kérek!!! Na persze azért nem szeretném megenni a gyerekek elől,csak megkóstolnám.:)Már elvonási tüneteim vannak, napok óta nem sütöttem.

    VálaszTörlés
  3. Hhhhh, de szép lett az új ruhád! :))
    Az első sütiből veszek pár kockát!
    Igazán finomnak néz ki!

    VálaszTörlés
  4. Én is az áfonyásból kérnék!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek, örülök, hogy nektek így bejön ez a krém.

    VálaszTörlés
  6. Gizi, még szép! Hozhatod a tányérod! :))

    Raindrop, köszi. Ez a blogcucc most nekem is nagyon tetszik. Egy darabig nem is változtatok rajta. A sütiből az áfonyásat ajánlom :))

    Moha, már hozom is! :))

    Kiskukta, igen, nagyon szuper a krém. Szinte már csak ezt használom, ha vaníliásat akarok :))

    VálaszTörlés
  7. Nyami, nyami.... nagyon fininek néz ki.

    VálaszTörlés
  8. Nem panaszkodhatunk,ez a csésze itt jön velünk,mindig lehet iszogatni,ebben a hidegben!:-))
    Nagyon finom lehet a süti,pláne így fantáziával felturbózva!:-)))
    Megint szuperügyes voltál!:-))))
    Mindháromból egy picit lehet?
    Nemrég voltam tornán,ugye most jár?:-)))
    Ezt a krémet én is kipróbálom!

    VálaszTörlés
  9. Köszi Gabriella, bizony, fincsi lett :))

    Andi, hát persze, hogy jár! Torna nélkül is járt volna :DD Tettem Neked félre egy kis kóstolót :))

    VálaszTörlés
  10. Hát csak ismételni tudom az előttem szólókat nagyon szépek ezek a kis kockák::)))

    VálaszTörlés
  11. Szia Yasmine!
    Hét én itt csak nagyokat nyelek,mind-mind nagyon guszta,ügyes vagy. :)
    Szép napot neked piszi

    VálaszTörlés
  12. Épp azon elmélkedtem, hogy valami diósat kellene sütni, mert maradt karácsonyról. remek! Köszi!Viszem haza! :o)

    VálaszTörlés
  13. Krisztina, köszönöm! :))
    Szia Réka, puszi :))
    Lori, szívesen! Finom lesz! :))
    Andi, máris megyek :))

    VálaszTörlés
  14. Én mind a három verziót szívesen megkóstolom:DDD

    VálaszTörlés
  15. Én is az áfonyásból, ha szabad...Micsoda türelmed van, megint megállapítottam:))

    VálaszTörlés