Mikulás torta



Ezt a tortát Mikulás alkalmából készítettem, ezzel szeretnék kedveskedni kedves Olvasóimnak, Barátaimnak, na és persze a családomnak. Maga a torta egyszerű piskóta Nutellával és banánnal töltve, tejszínnel bevonva. A Mikulás fej mézeskalácsból külön sütve, csokival és írókával díszítve.









Először a mézeskalácsot készítettem el, Moha nagyszerű receptje alapján, amely itt olvasható.
Fél adagot készítettem most, maradt még belőle, a hűtőben várakozik. A tésztát pihentetés után kinyújtottam, rátettem a sablont.



















A papír mellett éles késsel körbevágtam a formát. A sablon vonalait fogpiszkálóval átszurkálva, bejelöltem a tésztán a kontúrokat. Mikor megsül, így szépen fog látszani, hová kell a vonalakat húzni.

A biztonság kedvéért kettőt készítettem. 180 fokos sütőben megsütöttem, hagytam kihűlni. Gőz felett bevonócsokit olvasztottam, nejlonzacskó sarkába kanalaztam a csokimasszát. A zacskóra csomót kötöttem, a sarkát kivágtam. Megrajzoltam a mikulásfej kontúrjait. Amíg száradt, egy tojás fehérjét csipet sóval és pár csepp ecettel kemény habbá vertem. Hozzákevertem annyi átszitált porcukrot, hogy íráshoz alkalmas sűrűségű legyen a massza. A cukor mennyisége függ a tojás nagyságától, én kb. 12 dekát használtam most. A masszának nem szabad túl sűrűnek lennie. Nejlonzacskós módszerrel kitöltöttem a cukorhabbal a megfelelő részeket fehérre. A sapkát ecsettel színeztem ki Szilas ételfestékkel. Egy napig hagytam száradni.
A piskóta Kiskukta piskótatésztája, amelyhez 3 tojás sárgáját kikevertem 15 dkg porcukorral, 1,1 dl tejjel és 1,1 dl olajjal. 26 dkg lisztben elkevertem fél csomag sütőport, a három tojás fehérjéből 4 dkg cukorral, csipet sóval kemény habot vertem.  Összekevertem a három keveréket, a tojáshabot csak nagyon lazán kevertem a masszába. 25x30 cm méretű, sütőpapírral bélelt tepsiben tűpróbáig sütöttem a tésztát. Kihűlés után kettévágtam, az egyik felét megkentem Nutellával, 2 banánt karikáztam rá.

Rátettem a tészta másik felét. Egy éjszakát pihent a hűtőben. Másnap éles késsel levágtam a széleit, 2 evőkanálporcukorral felvert 2 dl tejszínhabbal bevontam a tortát. Kiskanállal kis mélyedéseket vájva a tejszínbe, hogy havas hatást keltsen. Végül rátettem a mikulásfejet. Apró fehér cukorgyöngyöt szórtam a habra.






19 megjegyzés:

  1. Szia látom kész lett a torta és nagyon szuperül néz ki.. gratulálok hozzá!!
    Loptam is belőle egy keveset, köszönöm további jó hétvégét puszi

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletes! Szép lett nagyon! A lap hogy ízlik?

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű, ismét!:)
    Én ma a fonott muffinjaidat sütöttem meg, bár csak a formát loptam!:)

    VálaszTörlés
  4. Ez csodas lett! Oriasi gratula!!!

    VálaszTörlés
  5. Aham, itt a nutella!

    Jaj Yasmine, annyira ügyes vagy! Bámulatos!

    Nem is tudom: az orrából szeretnék kérni egy harapást :-D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ügyesen megcsináltad!!! :-)
    Ha akkora lesz az unokám, hogy már értékelni fogja, megvalósítom én is az ötletedet!
    Kicsit várni kell még ehhez... :-)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Rékám, Neked is! :))

    Kiskukta, köszi! Nagyon finom a lap, jó volt a mesterem... :))

    Sedith, köszönöm! :))

    Judith, köszi szépen! :))

    Viki, köszi! Megbeszéltük, viheted az orrát! Esetleg a gombóc a sapkájáról? :D

    Recepgyűjtő, köszönöm Neked is! :))

    VálaszTörlés
  8. Szia Yasmine!
    nézzél be majd hozzám,kaptál tőlem egy díjat.puszi és szép estét neked...

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jópofi! Én is pont csokikrémes (ugyan nem nutellás) és banánnal megrakott tortát sütöttem apukámnak szülinapjára!

    VálaszTörlés
  10. Yasmine, ez gyönyörű! Nagyon ügyes vagy! Ötlet mentve. Legkésőbb jövőre ki is próbálom:)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szép lett! Ugye milyen jó ez a mézesből készült rátét? Szerintem jó alternatíva,ha nem akarunk marcipánozni,vagy fondanozni.

    VálaszTörlés
  12. Nagyon helyes lett!!! A töltelék és a tészta is szuper!!!
    Hogy neked mekkora türelmed van...Gratula!!

    VálaszTörlés
  13. Nagyon jó lett, az én gyerekeim nagyon örültek volna egy ilyen tortának :-)

    VálaszTörlés
  14. Csuda aranyos lett! Ráadásul nutella és banán együtt... Mmmmmmmm! :)
    Boldog Mikit! ;)

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm,finom volt.:-)))
    Szuperül néz ki nagyon,jó ötlet:-))

    VálaszTörlés
  16. Nem is vártam mást tőled! :)) Nagyon édes!

    VálaszTörlés
  17. Boszi, köszönöm! :)

    Citromfű, köszönöm szépen! A torta maga nagyon egyszerű, a fejjel lehet egy kicsit szöszmötölni, de hát egyszer van Mikulás! :))

    Moha, köszi! Így van, nagyobb figuráknál szerintem is a legjobb megoldás :))

    Trinity, köszi! :)

    Ottis, köszönöm szépen! Az enyémek is díjazták :))

    Egycsipet,köszi! Neked is! :))

    Andi, örülök, hogy ízlett! A nagyfiadnak is lehet ezzel a módszerrel, pl. gitárt?? :)

    Raindrop, köszönöm szépen, igyekeztem :))

    VálaszTörlés
  18. Igen,pont arra gondoltam,hogy karácsonyfásat kéne az ünnepre. A kis-nagyfiamnak inkább egy laptopot lehetne,vagy mobilt,vagy iphone-t:-))

    VálaszTörlés
  19. :):) szép estét, remélem jól telt a mikulás és hozott ajándékot sokat a gyerekeknek de neked is ugye?puszi

    VálaszTörlés