Karamellfagyi

Megint egy finom fagyit készítettem, ezúttal főzött változatot, karamellásat. Egycsipet receptje nyomán kezdtem a "gyártást", aztán egy kicsit eltértem tőle, mivel nincs fagyigépem, ezért más módon kellett gondoskodnom a fagyi krémességéről. A tejszín nagy részét mascarponéra cseréltem, a kész gombócokat pedig pirított mogyoróval (krokanttal) szórtam meg. Nagyon-nagyon finom lett!! :)

Hozzávalók:
5 ek. kristálycukor
3 dl tej
3 tojássárgája
2 ek. cukor
1 tk. étkezési keményítő
1 tk. vaníliakivonat
20 dkg mascarpone
1 dl tejszín
Az 5 evőkanál cukrot világosbarnára karamellizáltam, majd óvatosan felöntöttem a tejjel (vigyázat! fröcsög!). Addig főztem, amíg a karamell teljesen felolvadt. Közben  habosra kevertem a tojássárgákat a 2 ek. cukorral, a vaníliakivonattal és a keményítővel, majd beleöntöttem egy keveset a forró karamellből. Elkevertem, majd a tojásos keveréket beleöntöttem a karamellás tejbe, és lassú tűzön sűrűre főztem. Hűlés után habverővel belekevertem a mascarponét és a tejszínt. Lezárt műanyag dobozban a fagyasztóba tettem. Egy óra múlva botmixerrel átkevertem, majd félóránként ismét, összesen négyszer. Néhány óra múlva, a fagyasztóból elővéve, kb. 15 perc várakozás után adagolható volt a finom, krémes fagyi. Krokanttal megszórva tálaltam.

4 megjegyzés:

  1. Na, ez kell nekünk a hétvégére (nekem sincs fagyigépem+a karamellt nagyon szeretem!)

    VálaszTörlés
  2. Csodálatosan néz ki, nagyon finom lehet, egyik kedvencem

    VálaszTörlés
  3. Egyik fagyid jobb, mint a másik!:-))

    VálaszTörlés
  4. Notburga, ugye? Meglátod, ízleni fog :)
    Igen, Bianka, tényleg nagyon jó lett :)
    Köszi Andi! :)

    VálaszTörlés